Panellakás villanyszerelés árak 2024-ben

Az első panellakást Magyarországon 1959-ben építették, és egészen 1990-ig folyamatosan készültek a panelek. A legfiatalabb panel lakás is 24-25 éves, így nem csoda, hogy gyakran szükséges a lakásokban az elektromos hálózat felújítása. A panellakás villanyszerelés árak alakulását több tényező is befolyásolja, amelyeket igyekszünk most ismertetni.

Mitől függenek a panellakás villanyszerelés árak?

Ha valaki akár kisebb, akár nagyobb elektromos felújítást tervez, első kérdése mindig az, hogy mennyibe fog kerülni. Az első és legfontosabb, árat befolyásoló tényező, a lakás alapterülete. Értelemszerűen egy 35 négyzetméteres garzon lakás esetében jóval alacsonyabb összeggel kell kalkulálni, mint egy 60-70 négyzetméteres, 2-3 szobás panellakás esetében. 

Panellakás villanyszerelés árakat befolyásoló tényezők

Az alapterületen felül a felújítás költségét számos egyéb tényező is befolyásolhatja. Mivel benne vannak a korban a panellakások, és gyakran a karbantartás, rendszeres felújítások is elmaradtak, ezért egy kisebb munkából is lehet a vártnál nagyobb kiadás. 

Vezetékek elvezetése, cseréje

A panelek esetében sokszor másképp vezették el a csöveket, mint a téglából épült otthonokban. Gyakran falon kívül történt a vezetékezés egy része. Ezeket el lehet vezetni ugyanúgy falon kívül, vagy falon belül. Ha falon belül történik a vezetékezés, véséssel vagy un. horony készítésével a kábeleknek ki alakítani a helyet, mely drágább, de esztétikusabb, mint a falon kívüli elvezetés.

Ugyanakkor a panel épületek betonpanelekből épültek, ami nagy tömörségű beton és vas együttese. A panellakás villanyszerelési ára nagyban függ attól, hogy melyik falon, melyik részen milyen munkát kell elvégezni. 

Villanyszereléshez statikus?

A panellakásokban is két fő faltípus van – az elválasztó falak és a tartószerkezeti funkcióval rendelkező falak.

Ahol a lakásban tartószerkezeti elem található, ott nem lehet bármilyen munkát végezni az adott falszerkezetben. Nem ritkán statikai vélemény szükséges akár arról is, hogy adott esetben véséssel, fúrással, horonykialakítással hol milyen mértékben terhelhető az adott panelelem. 

Lehet például, hogy a tulajdonos nagyon szeretne egy modern, letisztult lakást, ahol minden aljzat és konnektor süllyesztett és rendkívül modern hatást kelt.

Ugyanakkor ezek kialakítása során speciális munkákra van szükség. A süllyesztéshez – például koronafúróval vagy véséssel kialakított helyekre, akár további hornyolásra van szükség. Ezekbe a kialakított helyekbe illeszhetőek be a süllyesztett aljzatok.

A probléma azonban azzal kezdődik, hogy ezek az idős lakások már nem az első, és sokszor nem is a második tulajdonos használatában vannak. A sok tulajdonos, lakás használó lehet, hogy az idők során több kisebb vagy akár nagyobb munkát is elvégeztetett már az adott szerkezeti elemen.

Éppen ezért ma már nem ritka, hogy a panellakásokban általánosságban nagyobb átalakításhoz statikus véleménye is szükséges.

A panellakás villanyszerelés hogyan hat a falszerkezetre?

Az egységes betonszerkezet megbontása során viszont számolni kell 2 tényezővel:

A bontási, kialakítási munka során a munkagépek gyakran rezonálnak és ezt a rezonanciát átveszi a betonelemben lévő betonvas is. A rezonancia hatására a betonvas körül – akár több helyen a falban – a betonvas és a beton közvetlen kapcsolata meggyengülhet.

A másik az, hogy a behelyezett műanyag aljzat, valamint a hornyok, lyukak eltakarásához használt gipsz tartóképessége messze nem olyan, mint a homogén vasbetoné. 

Sajnos volt rá példa, hogy egy panellakás tulajdonosa egy nem megfelelően kivitelezett panellakás villanyszerelési munka miatt utólagosan lett bíróság által kötelezve arra, hogy a panellakás villanyszerelése során meggyengített fal elvesztett tartószerkezeti képességét utólagosan állítsa helyre speciális tartógerendák segítségével. Amellett, hogy ezek nem igazán esztétikusak – még akkor sem ha már gipszkartonnal takarták el – a tulajdonos további bírság fizetésére volt kötelezett.

A fentiekből látható, hogy ha a panellakás tartószerkezeti elemét érinti az átalakítás, akkor számolni kell azzal is, hogy statikai véleményt kell kérni az adott munkára. Ez pedig nyilván jelentősen befolyásolja a panellakás villanyszerelés árát. Lehet, hogy az egyik árajánlat erre nem hívja fel a figyelmét, míg egy másik komolyabb szakértő ajánlata drágább lesz, de az ajánlat erre is kitér majd.

Villanyvezetékek típusai

A panelek építésének idejében gyakran alumínium kábeleket használtak. Ezek mára elavultak lettek, nem biztonságosak, cserélni szükséges őket. Az alumínium vezetékeket minden esetben le kell cserélni, mert komoly problémákat okozhatnak. 

Ha valamilyen új nagyfogyasztó (klíma, szárítógép, stb) kerül beépítésre, akkor szinte biztosan szükség lesz megfelelő teherbírású áramkör kiépítésére is, a szükséges vezetékekkel együtt. Ilyen esetekben előfordulhat még, hogy új biztosítékot kell bekötni, vagy akár amperbővítés is szükséges lehet. 

A panellakás villanyszerelés árakat befolyásolja még az is, hogy szükséges-e valamilyen gyengeáramú hálózatot is kiépíteni, legyen szó akár internet csatlakozásról, vagy okosotthon funkciókról.

Villanyvezetékek csövezése és tűzvédelme

A panellakások esetében is igaz, hogy a régi rendszerben kivitelezett villanyvezetékek, csövezések a mai kor követelményeitől eltérőek voltak. A panellakás villanyszerelés ára nagyban változhat, ha minőségibb, tűzvédelem szempontjából is megfelelő vezetőcsöveket és vezetékeket alkalmaznak. 

Villanyvezetékek bővítése újrahúzással

Gyakran találkozunk azzal az ajánlatadás során, hogy a “versenytárs szakértő” azt ígéri, hogy az egész panellakás villanyszerelése megoldlható a vezetékek újrahúzásával. A tulajdonos azt gondolja, miért is kellene ugyan a csövezést kicserélni, jó lesz az.

Ezzel szemben egy komoly szakértelemmel rendelkező villanyszerelő kitérhet arra is, hogy bizony fel kell mérni, milyen igény lesz a család, a tulajdonos részéről az panellakás villanyszerelése kapcsán. Az igényfelmérés alapján pontosabban látható, hogy milyen teljesítményre lesz igény és milyen szerelvényekre. Ennek tükrében lehetséges, hogy egy mai kor követelményeinek megfelelő villanyvezeték és csőrendszer bár drágább, de hosszú távon kifizetődőbb lesz.

Villanyvezetékek bővítése kábelcsatorna használatával

A tulajdonosok sokszor idegenkednek tőle, mert úgy gondolják, hogy nem esztétikus megoldás. Ennek ellenére lehet, hogy egy okosan megtervezett felújítás kábelcsatornák segítségével a panellakás villanyszerelés ára lényegesen alacsonyabb lesz. Mindemellett az utólagos karbantartás, javítás is könnyebb az ilyen rendszereknél.

Szerelvények száma

A kiépítendő szerelvények száma is nagyban befolyásolja a villanyszereléssel járó költségeket. A már meglévő szerelvényeken felül gyakran szükséges új szerelvények kiépítése, mert az építéskori energiaigények jelentősen megváltoztak. Sokkal több berendezést üzemeltetünk áramról, mint az 1990-es években. Az elosztók helyett jobb és biztonságosabb konnektorokat használni. Sok esetben a kapcsolók, dugaljak sem megfelelőek már, ezeket mindenképpen cserélni szükséges egy felújítás során. 

A szerelvények kialakítása során fontos figyelni arra is, hogy a megfelelő helyekre akár un. húzó/kötődoboz kialakítása is megtörténjen. Ez azért fontos, mert ha például a tulajdonos egy polc felfúrása során a villanyvezetéket tönkre teszi, akkor kisebb munkával pótolható az adott villanyvezeték. Nyilván a panellakás villanyszerelés ára magasabb lehet, ha egy gondosan megtervezett rendszert építenek ki, mintha az olcsóbb, de kisebb funkciójú rendszert kap a tulajdonos.

Elektromos biztonsági berendezések

Az elektromos hálózatokat a balesetek elkerülése érdekében védeni kell a túlfeszültségtől. Erre szolgálnak a biztosítékok, valamint az életvédelmi relé, vagy másnéven Fi relé. 

A panellakás villanyszerelés árát az esetleges biztosíték cserék nagyban befolyásolhatják. Gyakran előfordul, hogy még régi, olvadó biztosítékok találhatóak a panelekben, melyek már elavultak, balesetveszélyesek, mindenképpen cserélni szükséges azokat.

Nem csak abban az esetben lehet szükség a biztosítékok cseréjére, ha még régi típusú biztosítékok vannak, hanem akkor is, ha új áramkört kell kiépíteni, vagy a meglévő áramkörben nagyobb áramerősséget szükséges használni. 

Életvédelmi relé

Az életvédelmi relé minden új elektromos hálózat esetén kötelező. Ez korábban nem volt így. Az életvédelmi, vagy más néven Fi relé megvéd az áramütéstől, amennyiben megfelelően működik az elektromos hálózat. Bekötése minden esetben javasolt, akár utólag is. 

Összegzés

A panellakás villanyszerelés árak – ahogy láttuk – sok mindentől függenek. Akár kicsi, akár nagyobb villanyszerelési munkára van szüksége, sok minden befolyásolhatja a végösszeget. 

Ha nagyobb teljesítményű gépet, berendezést szeretne otthonába, vagy éppen átalakítaná a panellakását, mindenképpen szakképzett villanyszerelő segítségét kérje.

Ha szüksége van villanyszerelőre, kérjen ajánlatot, és részletes árajánlatot készítünk Önnek!

Cikk ajánló

Hogyan telepítsünk egy elektromos autó töltőt otthon?

Hogyan telepítsünk egy elektromos autó töltőt otthon?

Az elektromos autózás egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, egyre több háztartásban jelennek meg a zöld rendszámos autók. Népszerűségük a hatótáv növekedésével egyre nagyobb, és a kedvező üzemeltetési költségek miatt is egyre kedveltebbek. A töltésük...

Mennyibe kerül az elektromos autó töltő?

Mennyibe kerül az elektromos autó töltő?

Az elektromos autók elterjedésével egyre többen érdeklődnek az otthoni töltési lehetőségek iránt. Az otthoni töltőberendezés nemcsak kényelmes, hanem hosszú távon költséghatékony megoldást is jelenthet az elektromos autó tulajdonosok számára. De mennyibe kerül egy...

Elektromos autó töltése napelemről

Elektromos autó töltése napelemről

Az elektromos autózás a környezetvédelem egyik zászlóshajója. Az üzemeltetése során lényegében nem keletkezik károsanyag kibocsátás. Sokan a környezetbarátság miatt váltanak elektromos járműre, de sokakat vonz a belső égésű motoros autókhoz viszonyított, jóval...