Régi ház villanyvezeték felújítása

Az idő múlásával minden megérik a javításra, felújításra, cserére. Nincs egy másként az elektromos hálózatokkal sem. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni létezéséről, teljesen természetesnek vesszük, hogy elektromos berendezéseket használunk, elképzelhetetlen nélkülük az életünk. Egy régi ház villanyvezeték felújítása azonban több okból is indokolt és jóval fontosabb lehet, mint a konyha vagy a fürdőszoba újraburkolása.

regi-haz-villanyvezetek-felujitasa

Miért fontos egy régi ház villanyvezeték felújítása?

Annak, hogy egy régi ház villanyvezeték felújítása miért lehet fontos, több oka is van. Egy elektromos hálózatot 20-30 évre terveznek, és jó esetben mindig a legkorszerűbb anyagokat használva, szakszerűen készítenek el. A világ azonban folyamatosan fejlődik, így az évtizedekkel ezelőtt használt anyagok elavulnak, elfáradnak ennyi idő alatt. Ez a 20-30 év gyakran kitolódik, mert a villanyvezeték felújítása költséges, és nem is látványos, így gyakran elmarad.

Gyakran előfordul, hogy a régi házakban még alumínium vezetékeket használtak a hálózat kiépítésére. Ezek mára elavultnak számítanak, megtöredezhetnek, és kisebb-nagyobb problémákat okozhatnak. Régebben gyakran oldották meg a házak építését ismerősi, baráti segítséggel, mely alól gyakran a villanyvezetékek bekötése sem jelentett kivételt. Egy régi ház esetében előfordulhat, hogy a hálózat nem szakszerűen került kiépítésre, nem a megfelelő vezetékeket használták, amely átláthatatlan és veszélyes is lehet.

A háztartások energiaszükséglete is jelentősen megemelkedett az utóbbi években. Minden házban található legalább egy mosógép, mikrohullámú sütő, kisebb-nagyobb konyhai robotgépek. Sok helyen elektromos tűzhelyet és sütőt is használnak, klímát, szárítógépet üzemeltetnek, esetleg a fűtést szeretnék elektromosra váltani. Egy régi ház villanyvezeték hálózata nem ilyen terhelésre, hanem jóval kisebb igénybevételre lett tervezve. A régi ház villanyvezeték felújítása a legtöbb esetben ilyen, és ezekhez hasonló okokból szükséges.

Honnan lehet tudni, hogy szükséges a villanyvezetékek felújítása?

Ha a biztosítékok gyakran leoldanak, azaz lecsapja valami a villanyórát, valamilyen probléma lehet a hálózatban. Ha például hajszárítás közben megy a mosógép is a fürdőszobában, és rendszeresen leold a biztosíték, az áramkör nem bírja a terhelést, ezért bővíteni kell. A kiégett konnektorok, nem működő villanykapcsolók is elektromos hibát jelentenek, melyeket mielőbb orvosolni kell.

Ha a villanyórában még régi fajta, olvadó biztosítékok találhatóak, azokat mindenféleképpen szükséges kicserélni. Ha a kábelek egyforma színűek, átláthatatlanok, mindenképpen szükséges felülvizsgáltatni az elektromos hálózatot, hogy szakszerűen került-e kialakításra.

Hogyan történik egy régi ház villanyvezeték felújítása?

Első lépésként fel kell mérni, hogy milyen állapotban van a jelenlegi elektromos hálózat. Szükséges-e új áramkör kialakítása, a biztosítékok cseréje, életvédelmi (FI) relé bekötése, vagy a földelés korszerűsítése. Ehhez villanyszerelőt kell hívni, mert egy szakember sokkal jobban átlátja az esetleges kevésbé szembetűnő problémákat, mint egy laikus. A vezetékek cseréje egy régi ház villanyvezeték felújítása során szinte biztosan szükséges lesz, ha évtizedekkel ezelőtt épül a ház és nem volt karbantartva az elektromos hálózat.

Át kell gondolni a tulajdonosnak, hogy szeretne-e új nagyfogyasztókat (mosógép, villanytűzhely, mosogatógép, szárítógép stb.) üzembe helyezni, kellenek-e új konnektorok, kapcsolók. Ezekhez új áramkörök, új kiállások kiépítése lehet szükséges, hogy a villanyhálózat bírja a terhelést, amelyet a több fogyasztó egyidejű üzemeltetése jelent. A vezetékek elvezetésére kétféle megoldás létezik, a falon belüli, és a falon kívüli vezetékezés. A legtöbb esetben az esztétikusabb megjelenés és a nagyobb biztonság miatt a falon belül kerülnek elvezetésre a vezetékek. Ez véséssel, porral és javítási munkákkal jár.

Egy régi ház villanyvezeték felújítása nem szabad, hogy elmaradjon. Az elektromos áram megkönnyíti életünket, de ha nem megfelelően működik, komoly veszélyeket rejt magában. Egy régi ház vásárlása, felújítása esetén nem maradhat el az elektromos hálózat átvizsgálása, szükség esetén felújítása, amelyet minden esetben szakemberre kell bízni.

Kapcsolódó cikk:

Cikk ajánló

Esettanulmány – pécsi ingatlan beázása

Esettanulmány – pécsi ingatlan beázása

2023 nyarán többször is az extrém időjárás következményei miatt volt szükség szakértő villanyszerelő beavatkozására. A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső nagyon hamar gondot tud okozni, mivel az esővíz elvezető csatornák nem tudják elvezetni a hirtelen jött nagy...